Kedves Látogató! Béke Legyen Veled!

Örülünk, hogy ellátogattál hozzánk.
Honlapunkat széles körű ismeretek átadására hoztuk létre, melyet egyaránt szánunk muszlimok és nem muszlimok számára. Célunk az Iszlám minél tökéletesebb és szélesebb körű bemutatása, a tévhitek megszüntetése, mindezt Mohamed Próféta életének és cselekedeteinek előtérbe helyezésével. Hiszünk benne, hogy a mai világban is a legtökéletesebb útmutató minden ember számára az Iszlám, mindannak ellenére, hogy a Próféta világa kicsit sem hasonlított a miénkre. Konkrét példák segítségével szeretnénk bebizonyítani, hogy amit a Próféta Allah engedelmével cselekedett az a mai környezetben is példaértékű és megállja a helyét, tehát az Iszlám örök érvényű. Segítségére kívánunk lenni mindazoknak, akik nem találják meg a mai világban felmerülő kérdésekre a választ sem önmaguktól, sem más vallások segítségével, vagy ezek a válaszok hiányosak, nem egyértelműek, esetleg tévesek.
Hidd el kedves Látogató, Allah mindenkinek utat mutat, aki erre kéri!

Mi számomra a konkrét haszna a lapnak?

Már meglévő muszlimok az oldal segítségével felfrissíthetik és bővíthetik ismereteiket, aktuális információkat találhatnak az imaidőkről , de megannyi hétköznapi történettel találkozhatnak, melyek segítségükre lehetnek a mindennapi életben való eligazodáshoz. Nem muszlimok számára kitűzött célunk, hogy a pontos megismerés által megkedveljék, megszeressék az Iszlám vallást és Mohamed prófétát. Ezzel együtt megismerhetik a többi prófétát is: Jézustól Ábrahámig, kik mind Allah kiválasztottai voltak és ugyanazt a vallást alapozták meg, melyet Mohamed próféta Allah engedelmével megpecsételt.

Mégis hogyan lehet az Iszlámot napjaink életvitelével egyeztetni?

Hát igen, legyünk őszinték: a magyarországi környezet ( és minden nem muszlim ország, ami az úgynevezett "Nyugati világ"-hoz tartozik ) nem kimondottan működik együtt az Iszlám formális megtartásával. Lépten-nyomon rengeteg kísértés ér Bennünket, hogy hajlamosak legyünk megfeledkezni az Istenről. Ebben segít az Iszlám, hogy a körülményektől függetlenül mindig a legtöbbet hozzunk ki magunkból, hogy az Istennek tetsző életet éljünk és elnyerjük az örök életet a Paradicsomban.